Ha még nem találkoztál az arctornával...

Ebben az esetben vagy az egyéni programomat,

 a  LEGYEN SAJÁT ARCTRÉNERED PROGRAMOT 

tudod választani,

vagy megvásárolod az 

ARCTORNA BÉRLETET TELJESEN KEZDŐKNEK

      és ezzel vágsz bele az arctorna alapok megtanulásába.


Az első órákon megtanítalak öt speciális takarásra, melyek védik a bőrödet a torna alatt, nehogy megtörd, vagy gyűrd. Nagyon fontos, hogy jól be is gyakoroljuk, mert a rosszul takart arcra plusz ráncokat lehet tornázni, így pont ellenkezőjét érnénk el, mint amit szeretnénk. Megbeszéljük mi a legfontosabb cél számodra a tornával, hiszen mindenkinek más az arca, más az izomereje és mások a problémás részek. Megtanítom Neked az arctorna kezdő szintjét. Elemezzük az arcodat, megbeszéljük az arctisztítást és bőrápolást is. Minden órán ismétlünk is, vagyis az előző órán tanultakat átvesszük és ha minden flottul megy, akkor megyünk csak tovább. Így biztos lehetsz benne, hogy arcod állapotán csak javítani fogunk. A gyakorlatokat először síkban végezzük, mivel a térbeli gyakorlatokhoz már egy megfelelően felépített izomzatra van szükségünk. Nem csak elméletet veszünk, hanem már az első alkalomtól tornázunk is. Amikor már megy minden takarás, elkezdünk különféle technikákkal dolgozni és erősítjük a gyakorlatokat. A megfelelően beállított erősség is sarkalatos pontja a tornának, ha túl gyenge a gyakorlat vagy túl erős nem lesz megfelelő az eredmény sem. Mivel minden arc más és más és mindenkinek más az izomereje, a leghatásosabb módszer az egyéni foglalkozás. Ez tapasztalat. Ha úgy érzem szükséges, hanganyagot is adok a gyakorláshoz.  Fontos tudni, hogy az arcodban az izmok a pihenési időszakban nőnek, erősödnek, két óra között el kell telnie minimum 24-48 órának, vagyis hetente maximálisan kétszer lehet tornázni. Így lesz megfelelő az eredményünk. Hidd el csodálatosan lehet alakítani arcodat, ugyanúgy, mint a testedzéssel a testedet. 25-75 éves korig bárki belevághat:) A kezdő szint elvégzése után járhatsz edzésekre, ahol a mindennapok részéve tesszük Számodra az edzést. Ehhez edzésbérlet szükséges. De ezt egyedül otthon is megteheted. 

Ha már jól begyakoroltad(tuk) a kezdő szintet, jöhet a haladó szint. Ezt az ARCTORNÁT MEGTANÍTÓ HALADÓ BÉRLETTEL kezdheted el.A haladó szint után már egyedül is szépen tudod majd tornáztatni az arcodat, de ha szeretnéd velem is edzhetsz már kedvezőbb áron. Ehhez edzésbérlet szükséges.



Arcmester

web counter