Nyak- és tokagyakorlatok

A nyak és tokarészt Te Magad is meg tudod tornáztatni otthon a megfelelő gyakorlatok segítségével. Most képi és hanganyagokkal segítek Neked, hogy hogyan. Ha szeretnéd letölteni Chrome-mal és számítógépen tudod ezt megtenni.

Nem kell sok gyakorlat ahhoz, hogy eredményes legyen a torna, csak kitartó munka.


Ha nem tudtad megjegyezni a videóban szereplő pakolás összetevőit ide leírom: 

Pakolás a nyaki és toka részre:


Összetevők: 2 tojás fehérje, 1 teáskanál tej, egy kevés borsmenta illóolaj, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál citromlé. Keverd össze az összetevőket, kend fel az álladra és a nyakadra és hagyd rajta 30 percig. Langyos vízzel mosd le. 

Használhatod kétnaponta ezt a pakolást. 

Jöjjenek a gyakorlatok


1./a (első kis bemelegítés): Egyenes háttal, jobb kézzel, nyúljuk le a testünk mellé, amennyire csak tudunk, a fejünket pedig próbáljuk  meg ráhajtani a bal vállunkra. Ezt mindkét oldalon háromszor ismételjük meg! Utoljára pedig jobbra, balra, előre és hátra hajtsuk a fejünket háromszor, lassan, úgy, hogy meg ne húzódjon!


1/b (még egy bemelegítés)Ez a gyakorlat az arctorna nyakgyakorlatainak az alapja. Innen indulnak a gyakorlatok. Ezzel a gyakorlattal formába hozhatjuk a gyenge izmokat, de karbantartásra is ajánlom.

Emeld meg picit az állad, hogy a nyak bőre kisimuljon, majd ragadd meg a nyakad az egyik kezeddel, fogd le a bőrt gyengéden. Tedd a másik kezed a homlokodra vízszintesen és tartsd meg. Told előre az állad és feszítsd meg a nyak izmait.

Tartsd az izmokat megfeszítve (nagyon erősen) 10-15 másodpercig, majd lazíts (1-2 mp). Ismételd meg a gyakorlatot 3-szor. Figyelj arra, hogy nyakfeszítés közben ne grimaszolj vagy ráncold a szemöldököd.

Jó, ha a gyakorlatot tükör előtt végzed.

2. GYAKORLAT: 


Fogd meg az álladat és így fordítsd a fejed a jobb vállad fölé vízszintesen. Amikor teljesen elfordítottad a fejed, a kezeddel tarts ellent és próbáld meg a fejedet visszafordítani középre. A váll fölött marad a fej, mert a kéz olyan erősen tart ellen. Tartsd meg így 5 mp-ig. A másik irányba is végezd el a gyakorlatot ugyanígy.


4. GYAKORLAT:


Nyisd ki nagyra a szád, nyújtsd ki a nyelved lefelé az állad irányába és tartsd így, majd a fejed lassan hajtsd előre egészen a mellkasodig és lassan hajlítsd hátra és nézz fel a plafonra.

A mozdulat legyen lassú és a nyelved maradjon végig kinyújtva. Ismételd meg 10-szer.


5. GYAKORLAT: TOKAGYAKORLAT



6. GYAKORLAT:

Ülj egyenesen, vállaid húzd hátra és engedd le.
Told előre a mellkasod, domborítsd ki a melled. Told fel a nyelved hátsó szájpadlásra és nyomd
erősen a nyelvgyököt (nyelv alsó része) a torok felé. Kissé nyisd meg az ajkaid majd picit told előre az állad és billentsd az állad fölfelé. Ekkor érezned kell egy alapfeszülést a nyakadban.
Mindkét szájzugot told szét két oldalra a fülek irányába. A nyelved továbbra is szorosan a szájpadlásra tapasztva.
Tartsd így meg, számolj el magadban tízig, majd lazíts. 

7. GYAKORLAT:

Tedd a két összekulcsolt kézfejedre az álladat, támaszd meg egy asztalon vagy a két combodon.
Kezd el tolni lefelé a kezeid irányába a fejedet, de tarts ellen jó erősen a kezeiddel.
Azon a ponton ahol kiegyenlítődik a két tolás és szinte beremeg a fejed, tartsd ki, majd számolj
el 10-ig és lazíts. Ismételd el legalább 10-szer.

 


8. GYAKORLAT: 

Nyomd fel a nyelvedet a szájpadlásodra jó erősen és tartsd meg ott.
Számolj el tízig és engedd le. Pihenj 2-3 mp-et és ismételd meg párszor



9. GYAKORLAT:

Nyomd fel a nyelvedet a szájpadlásodra és csinálj úgy mintha csettinteni akarnál, de a csettintés előtti pillanatban tartsd ki a mozdulatot 10 mp.-ig. Ismételd meg 10-szer.




ISMÉTELJÜK MEG: 10. GYAKORLAT:

12. GYAKORLAT:


A fejedet hajtsd hátra (mintha a plafont néznéd) és így a nyelvedet nyújtsd ki jó erősen és húzd vissza. Ismételd 10-szer. 


13. GYAKORLAT:

VÉGÜL PEDIG:


VÉGÜL PEDIG:


Feküdj le és masszírozd át a tokádat és nyakadat. A masszírozáshoz válassz olyan krémeket, 
amelyek feszesítik a bőrt, így az fiatalabb és simább lesz. 
Használj mezei zsurlót vagy rozmaringot tartalmazó krémeket, esetleg készítsd el őket házilag.
Még hatásosabb lesz az eredmény, ha a masszázs előtt egy kis vizet teszel a bőrödre és arra kened
a krémet.

Ami még fontos...


Ami még fontos: hogyan alszol! Figyelj oda arra, hogy ne túl magas párnán aludj, inkább legyen egyvonalban a fejed a testeddel, így a nyakadat sem préseled össze. Nagyon hasznos a sok helyen már kapható kivehető töltetű párna, melyet olyanná formálhatsz, ami számodra épp megfelelő. Minden reggel hasznos, ha fejkörzéseket végzel.

RÁNCTALAN ÁLMOK ALVÓPÁRNA


Arcmester megújító arckrém


Ráncgyilkos acellával, Hialuronnal, Argánolajjal, Jojoba olajjal, Ligetszépe olajjal, Gyömbér kivonattal, Sheavajjal, hipoallergén illattal.

100%-ban természetes, könnyen felszívódó krém, hipoallergén illattal, mely egész napra megbízható hidratáltságot biztosít és segít megelőzni a ráncok kialakulását és elmélyülését. Egy igazi anti-aging koktél. A bőrfelszín mélyebb rétegeibe képes behatolni és ott megkötni a nedvességet, ezáltal feltölteni a ráncokat. Arctorna mellett is használd, így nem csak belülről támogatod az anti ageing hatást, hanem kívülről is. Könnyű, de tartalmas textúrája finom tapintásúvá varázsolja arcbőrödet, miközben feszesítő ANTI-AGING hatóanyagai a szépségedért harcolnak. Hidratál, regenerál és gazdag hatóanyag összetételének köszönhetően a bőrt élettel telivé, kisimultá teszi. Könnyű és gyorsan beszívódó állaga nem nehezíti el a bőröd. Nem tartalmaz PEG- és kőolajszármazékokat, mesterséges színezékeket, SLS mentes, készítésénél parabeneket nem használunk.
Praktikus 30 ml-es Airless adagolós flakonban, mely a táskádban is elfér.

ITT OLVASHATSZ RÓLA A KÉPRE KATTINTVA

Alvópárna és Arcmester megújító arckrém megrendelés

                Ha valamelyik gyakorlatnál elakadsz írj és segítek.

web counter