Mivel személyes érintettségem volt ( hashimotom, azaz pajzsmirigyulladásom volt), a MED Központ autoimmun tanfolyamán megtanultam az állapotom kezelését és azt, hogy a a toxinmentesítés mennyire fontos a szervezetem helyes működéséhez és ahhoz, hogy megfelelő minőségű életet élhessek újra, nem tudom elmondani, mennyit tanultam a testemről, sőt a lelkemről is, nem mellékesen pár hete megkaptam a teljesen negatív endokríniológiai leleteimet.
Egy új élet kezdődött számomra, egy teljes élet, egy olyan élet, ahol már más a fontos, ahol jobban odafigyelek magamra és tudok örülni egy szép napsütésnek, vagy egy jó társasjátéknak is, nem hajszolom már agyon magam, időben lefekszem és minőségi ételeket fogyasztok. A tanfolyam ideje alatt olyan odafigyelést és segítő kezeket tapasztaltam, amit előtte soha. Annak, aki ilyen cipőben jár, csak ajánlani tudom Kokavecz Katalin Funkcionális Diagnosztikai és Táplálkozási mentort, aki tudásával, kedvességével és számomra végre egy laikus által is érthető tanfolyamával kivezetett abból a mély árokból, amiben voltam és ahol nagyon rosszul éreztem magam. Időközben Kata is tanítványom lett, végre én is tudok valamit Neki tanítani:) Ez egy örök körforgás adni és kapni...
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.
Haladó beállítások
Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.
Az alapvető sütik elengedhetetlenek weboldal biztonságos és helyes működéséhez, valamint a regisztrációs folyamathoz.
A funkcionális sütik megjegyzik a weboldallal kapcsolatos preferenciákat és lehetővé teszik annak testreszabását.
A teljesítmény sütik figyelik a weboldal teljesítményét.
A marketing sütik lehetővé teszik, hogy mérjük és elemezzük weboldalunk teljesítményét.