HALADÓ ONLINE ARCTORNA

6 HÓNAPOS ARCTORNA TRÉNERI VEZETÉSSEL

KIKNEK SZÓL?

Ha  már  jártál már arctornára, de kezdő szinten vagy, netán sokat felejtettél, ez az anyag Neked szól. Az eddigihez hasonló koncepcióval megyünk tovább, vagyis havonta lesz egy  konzultáció velem, ahol megmutatok mindent, végigtornázzuk a gyakorlatokat és megbeszélünk mindent ami fontos ahhoz, hogy a hónap hátralévő részében Te egyedül tudj otthon gyakorolni majd. Ebben az időszakban tulajdonképpen megerősíted azt a tudást, amit a konzultáción végeztünk, és nem mellékesen  ezzel a gyakorlással szépen fejleszted az izmaidat és alakítod az arcodat. Ha közben bármi kérdésed merülne fel én itt leszek segítségként, kérdezhetsz. Nem engedem el a kezedet. Elkezdünk térben is dolgozni és sok új gyakorlatot és módszert végzünk majd izmaid fejlesztésére. Erősítjük a kezdő szinten tanult gyakorlatok erősségét.



MENNYI IDEIG TART?

6 hónapig

Ez lényeges, hogy van aki többet tud gyakorolni, van aki kevesebbet, ezért nincs kötött időpontja a következő havi kezdésnek, akkor kezded el, amikor Te úgy érzed. Ez a havi bontás csak egy ajánlott általános időszak, ez lehet 2 hét is ha több időd van gyakorolni, de elhúzódhat két hónapra is, ha nem volt időd.

A legideálisabb az, ha folyamatos a gyakorlás, hiszen az izmoknak szükségük van a terhelésre ahhoz, hogy nőjenek.

______________________________________________________________________

HOGYAN MŰKÖDIK?

Minden hónapban egy tréneri konzultációval kezdünk skypon vagy messengeren, ahol bemutatom az aktuális hónap gyakorlatait, végig is tornázzuk azokat együtt és megbeszéljük az esetleges kérdéseidet. A konzultáció után a hónap többi részében hanganyagokkal fogod gyakorolni ezeket a gyakorlatokat. Ha közben bármikor kérdésed van, vagy nem vagy biztos Magadban, emailben vagy telefonon tartjuk a kapcsolatot és segítek. Tehát nem engedem el a kezedet, végig ott leszek. 

Semmiféle kötelezettséged nincs, bármikor abbahagyhatod.

______________________________________________________________________

MENNYIBE KERÜL?

Havi fix díj van ez havonta 12.000,-Ft, amibe minden beletartozik, a konzultáció, a begyakorlás, a hanganyagok és a folyamatos segítség.

 Most akciósan ez a díj bevezető áron 8500,-Ft.

___________________________________________________________________________________

HOGYAN LEHET BEFIZETNI?

1. Vagy havonta fizeted a konzultáció előtt a 12.000,-Ft-ot 

   Most akciósan 8500,-Ft

2. Vagy egyben befizeted a 6 hónapot és akkor kapsz 20% engedményt 72.000,-Ft helyett 57.600,-Ft 

   Most akciósan 40.800,-Ft

___________________________________________________________________________________

Az bejelentkezésed után emailben elküldöm a számlaszámot ahova utalni tudsz, a

díj beérkezése után pedig leegyeztetünk egy időpontot az első konzultációra és indulhat

is az edzés.

Nem kell más csak Te, az arcod és egy jó adag elszántság:)

Szeretettel várlak!



Szolgáltatás megrendelése

Kérlek, add meg adataid és a lehető leghamarabb felveszem Veled a kapcsolatot.

Az árváltoztatás jogát Arcmester fenntartja.